Női vállalkozók a magyar gasztronómiában, két inspiráló történet egy interjúban: a Veganeeta vezetőjét és a Csillaghegyi Megálló társtulajdonosát kérdeztem.


„Kihívásokkal teli időszakot élünk: emelkedtek az alapanyagárak, a rezsi költségek, ráadásul a vendéglátás az egyik legérintettebb szektor, így sajnos nekünk is árat kellett emelnünk.  Nagy tanulság volt a covid járvány is, hiszen pillanatok alatt kiestek az addig stabilnak hitt lábaink.” – meséli Podpácz Dorottya, a Csillaghegyi Megálló egyik tulajdonosa, miközben az első tavaszi napsugarak által kellemesen megmelengetett kávézójukban kortyolunk kettőt közepes pörkölésű, saját ízlésük szerint kevert kávéjukból.

Úgy száz kilométerrel arrébb, a Balatonalmádiban lévő Veganeeta Home étterem tulajdonosa, dr. Árvai Anita, néhány nap különbséggel, az online térből – letisztult, világos bútorokkal a háttérben meg-megmutatkozó étterméből – beköszönve hasonló tapasztalatokat oszt meg velünk: „A covid megtépázta a legénységet, az energiaválság pedig hozott egy nehéz anyagi létet. Szeretem, ha a kollégáim jól érzik magukat, ezért a fizetéseket igyekeztem emelni. Mindeközben az árak is növekedtek. Nehéz helyzet ez, több tőkére is van szükség.”

Két nő, két vállalkozás, két külön lokáció, és ugyanazon időszak, amely az elmúlt években globális szinten is kihívás-sorozatot állított a vendéglátás elé. [...]

A cikk teljes szövegét a QRiosum blog oldalának linkjére kattintva olvashatod el.