Interjú Puka Eduárd pörkölőmesterrel és az MTRM alapítójával. Gondolatok a minőségi kávézás, a specialty hullám és a kávékészítés világából.
Interjúm az MTRM Roast által működtetett kávészaküzlet vezetőjével és baristájával, kávézásról és kávé-edukációról, a VIII. kerület szívében.
Női vállalkozók a magyar gasztronómiában, két inspiráló történet egy interjúban: a Veganeeta vezetőjét és a Csillaghegyi Megálló társtulajdonosát kérdeztem.
Egy sztori ezerjóról, spontán döntésekről és fejlődésről. Interjú a Brigád Pincészet és a We Love Mór borászával, aki mindig résen van és nyitott az új lehetőségekre.
Nagy adventi lázban égek a hetekben. Idén azonban egy picit más terveim vannak, mint az előző évek adventjeinél. A kávé is más tónust kap most, mint eddig.
Ragadj magadhoz egy finom illatú tejhabos kávét és zárjuk együtt ezt az évet. Emlékezzünk, értékeljünk és tervezzük a jövőt. Felemelt fővel. – Három (plusz egy) történettel készültem Neked.
Igen, járvány van. Igen, válsághelyzet van. Mégis, a klímaválság elleni fellépés továbbra is közösen hordozott társadalmi kötelességünk. A kávézás terén is.
Mindig is jótékony lelkületű voltam. Ez azonban önkéntes karantén idején, a kríziskávézások közepén csak fokozódott. Megmutatom, hogyan tudtok most otthonról is jó ügyet szolgálni.
A műanyagmentes július kihívás közeledtével egy kávé mellett gondoljuk át, mit jelent számunkra környezetünk védelme.
Elindult a plasztikmentes július. Én is elvállaltam a kihívást.