Leültem egy cortado és egy pisztáciás cruffin mellé a vágyakról és elvárásokról gondolkodni. Ez a cikk született belőle.
Slow-living, hygge, YOLO? Mindegy, hogyan nevezzük. A lényeg, hogy minden nap egy új lehetőség eldönteni: ma szeretettel és figyelemmel fordulok magam felé.
Veled is előfordult már, hogy nem elégedtél meg a jóval, mert a tökéletesre vágytál? Mi az, hogy elég jó? Ezekről a kérdésekről olvashatsz e cikkben egy tökéletes brunch és egy elég jó ablak esetén keresztül.
Az előző cikkemben tettem egy ígéretet: elmesélem, hogy nekem mik segítenek introvertált személyként túlélni a nyitással járó szorongást.
A pandémia kikezdte az alkalmazkodó képességünket. Nem meglepő, hogy ahogyan a zárás, úgy a nyitás is tud frusztrálni bennünket. Wonder Woman legyen a talpán, aki ezt képes ép lélekkel követni.
Van az a kávézás, amikor felhörpintesz egy presszót és rohansz tovább. Van az, amikor hosszan üldögélsz és merengsz a selymes lattéd fölött. És van az, amikor mindeközben valami nagyot tervezel. Méghozzá másodmagaddal. Erről mesélek most Nektek.
„Hibázni emberi dolog.” „Hibázni szabad.” – folyik a csapból a felhatalmazás, ami azzal kecsegtet, hogy tökéletlenségünk tökéletesen természetes, ezért fogadjuk el és tanuljunk belőle. De nem mindenkinek megy ez olyan könnyen.
Budapestet is elérte a feloldási hullám, és az elmúlt héten szépen lassan ébredezni kezdett az éttermek, kávézók, sörözők teraszán az élet. Én is a város szívében kávéztam.
Húsvét van, a kereszténység legfontosabb ünnepe, a feltámadás örömünnepe. Kissé abszurd most vígnak lenni és örömlakomát csapni. Mégis, miért ne tennénk?
A koronavírus járvány elszabadult szerte a világon, nem sok jót ígérve eddigi életmódunknak. Alkalmazkodnom kellett a korlátozásokkal terhelt helyzethez, így megnyitottam virtuális kríziskávézóimat.
