Leültem egy cortado és egy pisztáciás cruffin mellé a vágyakról és elvárásokról gondolkodni. Ez a cikk született belőle.
Vágytam arra, hogy magamnak ízes örömet szerezzek. Ne csak olyan otthonsütős módon, hanem úgy megadva a módját, valami minőségi kávézóban. Kinéztem egy számomra új helyet, a Dózis kávézót Budapest XIII. kerületében, és már eleget is tettem az aktuális vágyaimnak: kértem egy pisztáciás cruffint és egy cortadot. Meg kell valljam, az volt az elvárásom, hogy a pisztáciás péksüti tele legyen krémmel a frissen omlós tésztában, a cortado pedig tegye a dolgát, és a tarkómig hatoló bizsergető érzéssel töltsön el. Vajon megadatott ez nekem? Ígérem, ezt is elmesélem.
Amikor a "szeretnék"-ből "kell" lesz
Mindig van elképzelésem a dolgok alakulásáról. Vágyom mondjuk arra, hogy a randi esténken (....oké, előrébb megyek: legyen egyáltalán rendszeres randi esténk) VELE hosszú séta után üljünk be az éppen legklasszabbnak gondolt helyre kávézni, majd egy szépen csillogó, friss, tökéletes ízharmóniájú pohár bort kortyoljunk, közben váltsuk meg a világot a beszélgetésünkkel, majd együnk egy csodálatos vacsorát boldogan nevetve, és még színházba is menjünk. Mindezt persze a szép csiniruhámban, felhőpárnákon szárnyalva.
Nem kell mondanom, hogy egy túlterhelt hétköznapon mindezt, vagy akár ennek csak töredékét is igen nehéz kivitelezni. Pláne úgy, ahogy képzeltem. Márpedig a fejemben képekben megjelent vágyakat pontosan úgy szeretném megvalósítani, ahogy ott vannak. Ha nem sikerül, csalódottság, elégedetlenség ural el. És ebbe a csapdába gyakran belesodrom magam. Neked ismerős ez?
Amikor a vágyaink elvárássá változnak, és görcsös ragaszkodással vagyunk feléjük. Amikor a “szeretnék”-ből “kell” lesz. Amikor a dolgok aktuális, spontán alakulását és azok észrevételét, elfogadását úgy, ahogy vannak, akadályozza az előre eltervezett fiktív forgatókönyv. Amikor a jelen valósága helyett a képzeletünk fogságába kerülünk. Hol van akkor a határ a vágyakozás és az elvárás között?
Vágyak, és ami mögöttük rejlik
Coachingban az egyik legfontosabb rész a vágyak, víziók minél pontosabb megfogalmazása, amelyeket aztán célként is konkretizálunk. Mindig biztatom az ügyfeleimet a vágyaik minél részletesebb és vizuálisan is megjelenő átgondolására, sőt, azok újra és újra előhívására. Hiszen a vízió és a vágy nagy mozgatóerővel bír, motivál a cselekvésre, a változásra. Láttatja velünk és emlékeztet arra, hogy mit miért teszünk. Energetizál minket.
Akkor hol van az a pont, amikor viszont már a vágyunk rabul ejt minket és nem engedi észrevenni azt, amit elértünk, megkaptunk, csak esetleg másként, mint ahogy elképzeltük, elterveztük?
Azt hiszem, a vágyak mögött meghúzódó értékekben és az azokhoz kapcsolódó szükségleteinkben rejlik a válasz. Például én vágyom arra is, hogy egy toszkán faluban éljek és a napsütésben olivabogyót szüreteljek, esténként pizzát süssek friss bazsalikommal a kertemből.
Vajon mi ebben a vágyképben értékes számomra? Milyen fontos értékek húzódnak emögött? Nos, ami elsőként ordít e képből: béke, nyugalom, élvezetes és eredményes munka, az ízek élvezete, értékes időtöltés, valamit teremteni, a magam ura lenni és még sorolhatnám.
Vajon milyen szükségletekről árulkodnak mindezek? Ami e kérdésre elsőként beugrott: az élet élvezetéről és az idő lelassításáról.
Ezekhez tényleg Toszkánáig kell utaznom? Csak ott tudom megvalósítani a vágyamat? A lokáció a lényeg?
De ugyanez a kérdés, amikor azt mondom, le kell fogynom; jobb eredményt kell elérnem. Ez biztosan és konkrétan arról szól, amit valójában szeretnék?
Legyünk tisztában a szükségleteinkkel
Ha tovább megyünk ezen az úton, feltéve magunknak a kérdést, hogy: tulajdonképpen mire is van szükségem és mi az, ami a jelen realitásai között e szükségleteimet ki tudja elégíteni; vagy mire van szükségem ahhoz, hogy e vágyak által képviselt értékeket megteremtsem magamnak, az talán segít abban, hogy a konkrét vágyképemet rugalmasabban tudjam kezelni. Hogy kritikusan és tudatosan is átgondoljam, valóban ezt szeretném a saját jövőmben elérni, vagy esetleg valami más úton juthatok egy más módon idilli jövőképhez.
Persze nem arról van szó, hogy minden vágyunkat módosítani kellene, és szárnyalások helyett realitásba szorítani magunkat. Sokkal inkább szól ez a rugalmasságról, és a szükségleteink, az értékrendünk megismeréséről, azok iránytűként való használatáról.
Valahogy így látom én az elvárás és a vágyakozás kapcsolatát.
Ami a pisztáciás cruffint és a cortadót illeti: a pisztáciakrém kissé vaníliapudingos benyomását leszámítva a cruffin tésztája tökéletes és omlós volt, a cortado a torkomtól kezdve a tarkómig megbizsergetett, és még egy házi browniet is kaptam a kávé mellé ajándékba. Az elvárásaim most találkoztak a vágyaimmal. Ám, ha mélyebbre nézek: a kávéra igen, a cruffinra talán nem, a kávézóban töltött énidőre és gőzkieresztésre sokkal inkább volt szükségem.
- - -
Te mit gondolsz erről? Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Te milyen megoldást tartasz önazonosnak, hogy van-e bevált eszközöd a vágyak és az elvárások tudatosítására. Megosztod velem?
